Az iskolai biológia oktatás egyik alaptétele, a tudományos közlemények folytonos hivatkozási alapja, a mindennapi közbeszéd ténynek számító tétele a Darwin féle evolúciós elmélet. Az emberi megértést, az életmódot, a gyógyítást is alapvetően befolyásolja az evolúció tana, amely azonban mindenki számára megérthetően hamis. Fontos lenne ezt akkor is számításba venni, amikor az orvostudomány mindenhatóságáról, a természetes gyógymódok értékéről, vagy akár amikor a paleo diéta mögött álló meséről van szó.
Hit nélkül nincs élet, hit nélkül nem juthatunk el egyik faluból a másikba sem, de a vakhit, a folyton bizonyíték nélkül maradó hit félrevezeti az embereket. Fontos tisztázni, hogy a tudományoskodó emberek evolúcióra való hívatkozása nem egyéb, mint a vakhit keverése a tudomány tényeket számításba vevő racionalitásával.
Én ezt a bárki számára jól megérthető filmet ideteszem a sitom-ra és mindenkit arra bíztatok, hogy szánjon rá egy órát, hogy megértse annak értelmét. Ha az ember megérti, hogy az evolúció nem valós, közelebb kerülhet a természetes gyógymódok csodájának megértéséhez is, hiszen ugyanannak a rejtélyes életnek a terméke, amely a természet csodáit, az embert magát, annak érzelem és gondolatvilágát alkotta. Sajnos, ha az ember nem tiszteli ezt a teremtést, akkor csak rontani tud rajta, míg ha érti, becsüli, akkor tudja használni arra, amiért létrejött.
Köszönet a készítőknek és köszönet azoknak, akik magyar szöveggel ellátták.